hello
hétköznapok

5 krimi borongós őszi estékre, amik garantáltan nem okoznak csalódást

bűnügyi film, vagy krimi filmművészeti műfaj, amit a hasonló nevű irodalmi műfaj, a bűnügyi regény ihletett. Bűnügyi filmek 1900-tól egészen a mai napig készülnek. Általában a bűnözésről és annak felderítéséről szólnak.

A krimi mint műfaj nagy népszerűségnek örvend. Akár olvassuk, akár nézzük, szeretünk mi magunk is találgatni, nyomozni. Szeretjük keresni a részleteket, összefüggéseket, és végül elégedetten dörzsölni a kezünk, ha sikerült megfejtenünk, ki a tettes. Közben pedig szörnyülködünk, borzongunk, kedvünk szerint.

Íme öt, már klasszikusnak mondható krimi, amik biztosan nem okoznak csalódást. A történet mindegyik esetben remek, a nyomozók kitesznek magukért, és a gyilkos személyére is egytől-egyig fény derül.

A bárányok hallgatnak
1991-ben bemutatott, tehát idén már 30 éves amerikai thriller az egyik legjobb a maga műfajában, nem véletlen, hogy 5 Oscar-díjat tudhat magáénak, hiszen mindkét főszereplő megkapta az Oscart, de díjat kapott maga a film, a rendező és a forgatókönyv is, legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában.

A történet szerint Dr. Hannibal ,,a kannibál” Lecter, akit a filmben Anthony Hopkins alakít, az Egyesült Államok egyik legveszélyesebb pszichopata sorozatgyilkosa, aki hosszú ideje szigorúan őrzött elmegyógyintézetben ül. Váratlanul segítségét kéri egy ügy megoldásában az FBI. A fiatal, okos és nagyon ambiciózus Clarice Starling különleges ügynök, akit Jodie Foster alakít, próbálja dr. Lectert rávenni az együttműködésre, mert csak egy szakértő rendelkezik a szükséges háttérrel és tapasztalattal ahhoz, hogy összetett karaktert rajzoljon a bőrt lenyúzó sorozatgyilkosról. A hihetetlenül intelligens pszichopata és a fiatal nyomozó kapcsolata adja a film egyik feszültségét, miközben a nyomozók egyre közelebb jutnak Jame Gumb-hoz, aki a lakása pincéjében ásott mély gödörben tartja fogva áldozatát.
Clarice végül rábukkan a rejtekhelyre, miközben dr. Lechter megszökik…
Talán kevésbé ismert érdekesség, hogy a két főszerepet eredetileg Michelle Pfeiffer és Sean Connery játszották volna, de mindketten nemet mondtak a felkérésre.

Hetedik
A klasszikus, mindenki által ismert és szeretett krimik sorába tartozik az 1995-ben bemutatott Hetedik című film is, és ez nem csak a hihetetlen szereplőgárdának köszönhető, bár tény, hogy az is briliáns, hiszen Morgan Freeman, Brad Pitt, Kevin Spacey és Gwyneth Paltrow négyese nem mindennapi.
A történet maga is lebilincselő. William Somerset nyomozó már visszaszámol, hiszen alig egyetlen hete maradt a nyugdíjazásáig, mikor új társat és új ügyet kap. David Mills,(Brad Pitt) feleségével érkezik New Yorkba. A veterán és a lelkes fiatal nyomozó együtt próbálják elkapni a sorozatgyilkost, aki a Biblia hét főbűne szerint gyilkol. A gyilkos végül feladja magát, s ezzel nem várt befejezést kap a film, ami az 1995-ös esztendő egyik sikerfilmje volt.

A csontember
A csontembert 1999-ben mutatták be Denzel Washington és Angelina Jolie főszereplésével.
A történetben a New York-i rendőrség törvényszéki szakértője, Lincoln Rhyme egy munka során balesetet szenved, aminek következtében teljesen megbénul. Nem tud mozgatni semmi mást, csupán a fejét és egyetlen ujját. Az ágyhoz kötött Rhyme már éppen feladná az életét, mikor egy bonyolult ügy fut be hozzá. A Csontember című könyv nyomán gyilkoló sorozatgyilkos ügyében kérik Rhyme segítségét, aki a kezdő, de remek szemmel és érzékkel megáldott Amelia Donaghy rendőr segítségével végül megoldja az ügyet, amibe saját maga is majdnem belehal.

Gyilkosság az Orient expresszen
Agatha Christie egyik legnépszerűbb regényét kétszer is feldolgozták. Az első film 1974-ben készült, míg a második, újabb feldolgozás 2017-ben. Mindkét film szereposztása parádés, így a film igazi csemege, ami nem nélkülözi Agatha Christie zsenialitását.
Samuel Edward Ratchettet meggyilkolják az Orient expresszen. 12 késszúrás végez vele. A vonaton látszólag egymás és az áldozat számára is ismeretlen személyek utaznak, akik a hó fogságában rekednek egy időre.
Vajon az egymás számára idegenek közül kinek volt érdeke megölni a mogorva üzletembert? A gyilkos balszerencséjére Hercule Poirot is a vonaton tartózkodik, és előtte semmi a világon nem marad titokban.

A tetovált lány
Szintén két variációban született és szintén könyvadaptáció A tetovált lány is. 2009-ben egy svéd-dán-német-norvég verzió került bemutatásra, majd 2011-ben egy amerikai–norvég–svéd lélektani bűnügyi thriller is létrejött. Mindkét film története azonos, hogy kinek melyik verzió jön be jobban, az már ízlés dolga.
A történet szerint negyven évvel ezelőtt eltűnik Harriet Vanger. A teste soha nem kerül elő, ennek ellenére rokona, Henrik úgy gondolja, gyilkosság történt, ezért felbéreli Mikael Blomkvist újságírót, hogy derítse ki, mi történt. Segítségére lesz az antiszociális hackerlány, Lisbeth Salander. Hamarosan 1947 és 1964 között kegyetlen módszerekkel elkövetett sorozatgyilkosságokra bukkannak.

A krimi, mint műfaj meghódította a világot, ez az öt film pedig minden bizonnyal borzongatóan izgalmas perceket szerez majd a borongós őszi estéken nekünk is.

Szeretnél értesítést kapni a legújabb tartalmakról?

Szeretnél értesítést kapni a legújabb tartalmakról?

Nincs más dolgod mint megadni az e-mail címed és kényelmesen értesülhetsz az új cikkekről és videókról.

Köszönjük, hogy regisztráltál.

Share This